Gyémántbolygót fedeztek fel

2012.11.14 22:09

Mit szólnátok hozzá, ha felfedeznének az univerzumban egy bolygót, ami kétszer akkora, mint a Föld, és több mint egyharmada valódi gyémántból van? Nos, ez nem egy sci-fi film első jelenete, hanem a valóság.

Az 55 Cancri nevű bolygó 40 fényévnyire van tőlünk, ami első hallásra talán soknak tűnik, de a világűr méreteihez képest szinte itt van a szomszédban – még szabad szemmel is látható a csillag, ami körül a gyémántbolygó kering. A Rák csillagképben elhelyezkedő bolygó nyolcszor nehezebb a Földnél, és tömegének egyharmada gyémánt, a többi pedig grafit.

A gyémántbolygó tehát legalább annyira grafitbolygó is, szóval jó sok ceruzát készíthetnénk az ott lévő grafitból. Persze, a rengeteg gyémánt még csábítóbb, legalábbis innen, a Földről nézve. Ha attól az apróságtól eltekintünk, hogy egyelőre még a Marsig sem tudunk űrhajóval elutazni, akkor eljátszhatunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha átugranánk az 55 Carnira egy kevés (vagy inkább jó sok!) gyémántért.

A dolgunkat jelentősen nehezítené, hogy felszínén kissé meleg, 1600 Celsius fok van, mivel a gyémántbolygó igen közel van a napjához. A hiperhajtóművekkel együtt tehát az ilyen magas hőmérsékletet elviselő űrjárműveket, valamint sokkal magasabb faktorszámú naptejeket is ki kell fejlesztenünk, hogy egyszer meghódíthassuk a gyémántbolygót. ;) Addig viszont csak a csillagászok pásztázhatják az 55 Cancrit a távcsöveikkel, nekünk pedig be kell érnünk annyi gyémánttal, amennyi a Földön van.