Svájciak Kovásznán

2012.10.22 15:09

 Svájciak Kovásznán – Háromszék turizmusáért dolgoztak


Idén hatodik alkalommal látogattak Háromszékre a svájci Luzern turisztikai főiskolájának diákjai és tanárai, hogy terepmunkát végezzenek a megye pár településének turisztikai fellendítéséhez. A közel egyhetes kutatás eredményeit péntek délután mutatták be a kovásznai Művelődési Házban, a helyi lehetőségek feltérképezése után ötleteket is adtak a továbblépéshez.

A kutatások többek közt Gelencét, Csernátont, Árkost és Kovásznát érintették, és mindenikre érvényes a svájciak megállapítása, hogy a helyi turizmus fellendítéséhez mindenképp szükség van a szervezettségre. Fontos lenne, hogy a panziók akár a szupermarketekkel együttműködve hirdessék ajánlataikat, az internetes reklámra, honlapok létesítésére, állandó frissítésére pedig sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük.

A helyi látványosságokra: emlékművekre, múzeumokra stb. építő turizmus kapcsán a luzerniek kifejtették, hogy olyan, irányjelzőkkel ellátott turistaútvonalakat kellene létrehozni, melyek akár bicikli- vagy gyalogtúra keretében körbevezetnék a turistát a település fontos látnivalóin. Hogy ezt az ötletüket példázzák, Kovásznán egy táblát helyeztek el a központi parkban, amely mutatja az irányt a helyi látványosságok felé.

 

A svájciak végül ígéretet tettek, hogy 2013-ban egy olyan angol, román, német, magyar nyelvű prospektust adnak ki, amely tartalmazza Háromszék fontos turisztikai látnivalóit, a hotelek és panziók árajánlatait. A fürdővárosban végzett kutatások eredményeit, az abból fakadó ötletek leírását ezúttal is átadták Lőrincz Zsigmondnak, Kovászna város polgármesterének.

 

Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó