Segesvár
A múltban találja magát az aki Segesvárra látogat. A szászok központjának történelme a XII. századba nyúlik vissza. Kővárának 14 bástyájából ma 9 áll és most is lakott. Első említése 1280-ban történt. Eredetileg a fal 4 méter magas és 930 méter hosszú volt, ezt az évszázadok alatt folyamatosan magasították, bővítették. Régi épületeinek, macskaköves, szűk utcáinak, középkori házainak köszönhetően Segesvárt 1999 óta a kulturális Világörökség kincseként tartják számon. Éjfélkor érdemes az XIV. századi óratorony közelében lenni. Az óra ablakában éjfélkor váltják egymást a festett kis szobrok. A torony mellett találjuk a kolostortemplomot (1485- 1515), a város legmagasabb pontján pedig az evangélikus vártemplom várja híveit.
Havasalföld egykori uralkodójának,Vlad Tepes házát tekinthetjük meg Segesvár épületei között. A feltételezések szerint 1431-ben született ebben a házban és négyéves koráig élt itt. Az ő nevéhez is fűződik a Brassó megyében található, román királyi család törcsvári kastélya (románul: Castelul Bran).
További látnivalók: a Csizmadia-torony (1681), a Diáklépcső (1642 - 172 fokból álló fedett lépcső, amely a vár főterétől a várhegyre vezet, Evangélikus gimnázium, Járványkorház temploma.


